A nem túlzottan nagy műveltséggel, ám annál nagyobb küldetéstudattal felruházott kormánypárti értelmiségi egyre meghatározóbb típusa közéletünknek. Ebből kerülhetett ki a Pesti Srácok c. hír- és véleményportál egyik újabb mélypontja, amelyben Balogh Margit történészt, az MTA BTK munkatársát támadták meg, amiért Mindszenty Józsefről írott kétkötetes, nagyszabású monográfiájában találtak egy mondatot, amiben a Kádár-korszak kapcsán szerepel a „konszolidáció” kifejezés. Az ebben a körben megszokott alpári stílusban írott cikknek nem tüntették fel a szerzőjét, e rendszerjellemzően sunyi magatartás nemcsak a szerzőre vonatkozik, hanem a cikk által szaktekintélyként hivatkozott „történészre” is.
Az ilyen minősíthetetlenül színvonaltalan eszmefuttatás tényleg megszokottá vált mára Magyarországon, nem is tenném szóvá (naponta szörnyülködhetnénk valami ilyesmin), ha nem az egyik legnagyszerűbb kortárs történészről, kollégámról lenne szó. A támadás nyilván nem pusztán személye, hanem az MTA ellen irányul, a kormánypárt le akar számolni az értelmiséggel, és miután a CEU után az akadémiának esett neki, mindent próbálnak lejáratni, aminek köze van a tudós társasághoz. (Nem mondom, hogy a kormány a „baloldali értelmiséggel” akar leszámolni, mert ennek a folyamatnak a jobboldali gondolkodású értelmiség is kárvallottja lesz, akkor is, ha ezt még most sem hiszi el. A Fidesznek ugyanis nyilvánvalóan nem jobboldali, hanem a végletekig lojális értelmiségre van szüksége. A szakmájára igényes, kritikai gondolkodásra és tudományos vitára képes értelmiség – akár jobb-, akár baloldali politikai nézeteket vall – kényelmetlennek, sőt, veszélyesnek tűnik „odafönt”.) Balogh Margit életrajzi monográfiáját az akadémia díjjal tüntette ki, méghozzá megérdemelten. A PS-cikk szerzője, és – ahogy a kommentekből látszik – a kormányszimpatizánsok növekvő tábora kommunistaveszélyre hivatkozva követel „tisztogatást” az akadémián, a követelés és a hangnem ismerős a 20. század sötét korszakaiból. Elszomorító és felháborító egyszerre.
Alighanem NER-oldalon senkit nem érdekel a „szakmázás”, de érdemes szót ejteni a kifogásolt szóhasználatról. Az 1956 utáni súlyos megtorlás adataival előhozakodó (ezeket mintegy Balogh Margit kötetének ellenpontjaként feltüntető), a cikket a Tóth Ilona-perről készült fotóval (!) illusztráló cikk a kommunista történetírás szóhasználatát, a kádári büntetőhadjárat áldozatai iránti érzéketlenséget veti a Mindszenty-életrajzot jegyző szerző szemére, erre alapozva konklúzióját, miszerint az akadémiai kutatóintézetek – lám-lám – a nemzetellenes szellemi erők, a kútmérgezők gyűjtőhelye és ellen-fülkeforradalmi bázisa. Nem tudom, a habzó szájú kritikusok közül hányan vették a kezükbe Balogh Margit Mindszenty-monográfiáját, és ha megtették, mennyit értettek meg belőle. Legyen az ember bármely párt szimpatizánsa, ha kicsit is érdekli a történelem, és belelapoz a Minszenty-kötetbe, hamar meggyőződhet arról, hogy ez a kötet a 21. századi magyar történetírás egyik kiemelkedő, és akadémiai elismerésre méltó teljesítménye, minden szempontból elfogulatlan, valódi történetírás. Nehezen meghaladható alapossággal, nehezen szélesíthető forrásbázis alapján, minden irányú szakirodalom teljességre törekvő feldolgozásával, a forráskritika és a történeti publikáció minden szabályát pontosan követve írta meg a 20. századi magyar köz- és egyháztörténet egyik legfontosabb személyiségének életrajzát. A biográfia-készítés egyik etalonja, az egyháztörténet-írásban pedig fontos mérföldkő. A Mindszentyvel kapcsolatos egyik politikai álláspont sem befolyásolta semmilyen irányban. A történeti fogalmakat pontosan, jól körülhatároltan és definiáltan használja minden esetben, a Kádár-korra vonatkozóan a „konszolidáció” kifejezéssel is így, a történelmi tények alapján járt el. Munkájából nagyon nehéz lehetett kiolvasni a forradalom áldozataival szembeni érzéketlenséget (a PS-szerzőnek sikerült a „bravúr”), a Mindszenty-életművet minden szakaszában elfogulatlanul, a korszak precíz bemutatásával dokumentálta. A Balogh Margitot megtámadó iromány példaként hivatkozik Zinner Tibor munkásságára (vélhetően csak azért, mert utóbbi nem az MTA-nál, hanem a Veritas intézetben dolgozik), pedig hasonló színvonalon akár ő is megtámadható lenne, amiért munkáiban használta a Kádár-rendszerre a „konszolidáció” szót. (Ld. pl. kérdőjeles formában ugyan: Zinner Tibor: A megtorlás vége – a konszolidáció kezdete? In: História, 1995. 9-10. sz. 23-35. p. Stb. stb.)
PS-Anonymus cikkében igazságtalanul, és alpári módon támadta meg Balogh Margitot, aki pedig nem tett mást, mint filológiailag imponáló alapossággal, szakmája szabályait mindenkor pontosan követve megírta a magyar történetírás egyik legnagyobb szabású életrajzát, alaposságát és módszereit tekintve is példát mutatott kollégáinak. Személyét és könyvét apropóként felhasználni az akadémia elleni kormánypárti támadásokhoz pedig csak tovább növeli ennek az egésznek a minősíthetetlenségét és elfogadhatatlanságát.
A magam részéről: kiállok az igazságtalanul megtámadott Balogh Margit mellett! (Fazekas Csaba)
